Miért őszülünk meg, és mit tehetünk ellene?

924
HOZZÁSZÓLÁS:

Egyénileg különböző életkorban, ami elsősorban örökléstől függ, a haj fokozatosan elveszti ereoszuélesdeti színét és megőszül. Ez általában nem úgy történik, hogy ugyanaz a hajszál válik egyre világosabbá, hanem a hajváltás során a pigmentet tartalmazó hajszálak kihullását követően eleve ősz hajszálak nőnek. Így hosszú időn át keveredhetnek egymással a festéktartalmú és ősz hajszálak, s ez kölcsönöz a hajnak „deresedő” színt.

Az évek alatt az ősz hajszálak aránya egyre nő, míg végül a teljes hajzat kifehéredik. Ez általában a 70. életév után következik be, de vannak családok, ahol különösen a férfiak már 30 éves koruk körül őszek. Az ősz hajszál velőállományában nincsenek pigmentrögök, legfeljebb levegőbuborékok. Az őszülés a pigmentet termelő sejtek működésének megszűnésével kezdődik.

A hirtelen megőszülés

Van azonban egy ritka jelenség, ami fenti mechanizmussal nem magyarázható, a hirtelen őszülés, amely egyik percről a másikra következik be. Legendák szólnak arról, hogy történelmi személyiségek (pl. Maria Antoinette) kivégzésük előtt a siralomházban egy éjszaka alatt teljesen megőszültek. A kiváltó ok ezek szerint a lelki megrázkódtatás, a stressz lenne.

E jelenség azonban jóval ritkább, mint a stressz. A második világháború borzalmai, szőnyegbombázások, haláltáborok körülményei között alig fordult elő, s alig volt hasonló, orvos által is észlelt, hitelesnek tekinthető eset. Magyarázatára többféle teória is született, pl. „deresedő” haj esetén a pigmentált hajszálak hirtelen kihullása, előzetesen festett hajról a festék leoldódása erős verejtékezés során stb. Valójában azonban bekövetkezésének oka ismeretlen, és sokan ma is csak legendának tartják.

Tehetünk-e a természetes őszülés ellen?

A mindennapos problémát azonban nem ez a ritka jelenség, hanem a korral járó, szokványos, fokozatos őszülés képezi. A „tisztes fehér halánték” lehet ugyan nagyon esztétikus és vonzó, általában mégsem népszerű.

Szinte kivétel nélkül minden nő és a férfiak nagy része is szeretné elkerülni a megőszülést. Gyógyszerek hosszú sorát próbálják ki a haj festéktartalmának visszaállítására, elsősorban vitaminokat (panthothensav, paraaminobenzoesav, biotin), hormonokat, sajnos kielégítő eredmény nélkül.

Feltűnnek időnként külsőleg alkalmazandó hajregeneráló szerek Is, de meggyőző hatása egyiknek sincs. Kézről kézre jár egy ólomecet tartalmú hajregeneráló recept, amelyet élelmes „feltalálók” időnként szabadalmaztatni, gyártatni kívánnak, a szerényebbek csak újításként jelentenek be.

Ez, ha nem adja is vissza a haj eredeti színét, de sötétszürkére változtatja. Szó sincs ez esetben a természetes pigment regenerálódásáról, hatása inkább a hajfestéshez hasonló. Sötét ólomsó, illetve fémólom csapódik ki a hajszálak felszínén, s ez okozza a visszasötétedést. Mivel rendszeres használat esetén ez a módszer ólommérgezéshez vezet, senkinek sem ajánljuk.

924
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
1
  1. Vida Julianna szerint:

    Igenis férfias lehet egy őszülő halánték. Rosszul vagyok, attól ha egy férfi festi a haját, olyan mintha nem tudná elfogadni a korát. Nőknél épp ellenkező a helyzet, egy természetes az eredeti hajszínhez közel álló árnyalat jó pár évvel megfiatalíthatja a hölgyeket.

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

2015
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]